Dr. Dean Ornish: Spektrum
MIÉRT MŰKÖDIK?

Elmondom, mit gondolok. Szerintem nem lehet jóságunk mércéje az, amit nem teszünk meg, amit megtagadunk, amit elutasítunk, akit kirekesztünk. Az legyen mércénk, amit keblünkre ölelünk, amit teremtünk, és akit befogadunk!

A Csokoládé című filmből

Mint a legtöbb dolog esetében az életben, minél hosszabb ideig csinálunk valamit, minél több tapasztalatot és gyakorlatot szerzünk, annál sikeresebbek és hozzáértőbbek leszünk e művelet végzése közben.

Az elmúlt 30 év kutatómunkája során, amikor a Preventive Medicine Research Institute égisze alatt az átfogó életmód-változtatás korszakalkotó hatásait vizsgáltuk, munkatársaimmal sokat tanultunk arról, mi az, ami valóban működik, mi motiválja az embereket arra, hogy maradandó módon megváltoztassák étrendjüket és életmódjukat.Sok, általunk helyesnek vélt dologról kiderült, hogy helytelen. Számos hibát vétettünk, és tanultunk ezekből, tehát nem kell ugyanazokat a hibákat elkövetnünk – elkövethetünk újakat is!

Most annak az összefoglalása következik, amit eddig tanultunk.

HOGYAN ALAKÍTSUK ÁT ÉLETMÓDUNKAT ÉS ÉLETÜNKET?

Amikor az emberek a könyvben javasoltak szerint megváltoztatják az étrendjüket és az életmódjukat, azt veszik észre, hogy nagyon rövid idő alatt sokkal jobban érzik magukat, és ez okot ad arra, hogy halálfélelmük életörömmé változzon. A vidámság és a szeretet hatásos motivátorok, ellentétben a félelemmel, a hiányérzettel és a lemondással.

1. A táplálkozás és az életmód tekintetében a választási lehetőségek teljes spektruma rendelkezésünkre áll

Ha az itt leírt spektrum mentén egészséges irányban haladunk, valószínűleg egyre jobban érezzük majd magunkat, fogyni kezdünk, és egészségesek leszünk. Valószínűleg szaglásunk és ízlelésünk is kifinomul, mert testünk a salakanyagokat a kilégzéssel és az izzadás útján eltávolítja.

Az embereknek azonban különbözőek a szükségleteik, céljaik és választásaik. Az számít, hogy összességében hogyan táplálkozunk és hogyan élünk. Ha egyik nap elengedjük magunkat, másnap majd egészségesebben eszünk. Ha az egyik napon a világ lustái vagyunk, másnap egy kicsivel több tornagyakorlatot kell végeznünk. Ha nincs időnk 20 percet meditálni, meditálhatunk 1 percet is – az összhang fontosabb az időtartamnál. Így kevésbé valószínű, hogy megkötve érezzük magunkat. Tanulmányokban kimutatták, hogy az összességében nagyon egészségesen táplálkozókra az jellemző, hogy megengednek maguknak egy kis kilengést.

Ha a szívbetegséget próbáljuk visszafordítani, vagy a rák ismételt kialakulását megelőzni, súlyosabb kúrát kell vállalnunk – vagyis sokkal súlyosabb változtatásokat kell végrehajtanunk étrendünkben és életmódunkban, mint annak, aki csupán néhány ponttal szeretné csökkenteni a koleszterinszintjét, vagy csak egy kicsit fogyni szeretne. Ha a családi anamnézis* alapján, vagy pedig a genetikai vizsgálatok szerint esetünkben magas a betegségek kialakulásának kockázata, ez az információ hatékony motivátor lehet ahhoz, hogy nagyobb változtatásokat hajtsunk végre étrendünkben és életmódunkban, mint amilyenekre másképp vállalkoznánk. Ezzel az információval lehetővé válna a gyógyszeres beavatkozások sokkal hatékonyabb és hatásosabb testre szabása is.

Azok esetében, akik hozzám hasonlóan alapvetően egészségesek, számukra elég a megelőző lépések könnyebb változata is. A valahol középtájon járók esetében – akiknél találtak aggódásra okot adó kockázati tényezőket (magas koleszterinszint, magas vérnyomás), mérsékelt változtatásokra van szükség az étrendben és az életmódban, amelyeket szükség szerint fokozatosan erősíthetnek. Ha ez elég céljaink eléréséhez, az óriási – ha nem, meggondolhatjuk a nagyobb mértékű változtatásokat.

Az Egyesült Államokban a legtöbb embernek magas a koleszterinszintje. Kezdetben azt a tanácsot kapják, hogy kövessék a National Cholesterol Education Program (Nemzeti Koleszterin Oktatási Program) vagy az American Heart Association útmutatásain alapuló diétát – kevesebb vörös hús, több bőr nélküli csirke, stb. Néhány embernek ennyi elég is a koleszterinszint csökkentéséhez, de a legtöbb embernek nem. Ilyenkor sokan ezt hallják: „sajnos, úgy tűnik, ez a diéta az Ön esetében nem működik”, vagy „ez a diéta Önnek nem sikerült”. Így aztán nekik rendszerint kiírják a koleszterin csökkentő gyógyszereket, és arról tájékoztatják őket, hogy a gyógyszert egész életükben szedniük kell.

A valóságban a legtöbb ember céljai elérésének érdekében képes fokozatosan nagyobb változtatásokat tenni az étrendjében és az életmódjában – és mindezt gyógyszerek szedése nélkül. Ha a mérsékelt változtatások nem elegendők a koleszterin megfelelő mértékű csökkentéséhez, rendszerint léteznek lehetőségek a nagyobb változtatásokra is.

Az, hogy mennyit akarunk változtatni, az rajtunk múlik; én csak azt akarom biztosítani, hogy megismerhetővé váljanak a lehetőségek, amelyekből már tanult módon, és bölcsen választhat mindenki. Ebben a könyvben megmutatom, hogyan.

Ha nincs súlyos betegségünk, például szívkoszorúér-betegség, általában nem számít, ha néha engedünk a csábításnak. Szívbetegség esetén viszont egyetlen étel is, amelyben magas a telített zsírtartalom, okozhat akut elváltozásokat a véralvadás és az erek összeszűkülésének mértékében, amelyek mindegyike növelheti a mellkasi fájdalom, sőt a szívroham kialakulásának a kockázatát.


lapozó:
1 | 2 | 3 |4 | 5 | 6 |7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |